|
Tudjuk, hogy a lencse és a malacsült az újévben szerencsét és gazdagságot hoz. De vajon tudjuk-e, hogy miért durrognak ilyenkor a petárdák, miért pont pezsgővel koccintunk, és mit jelent a patkó vagy a lóhere?
A tűzijátékok már az ókori kínaiak körében is nagyon népszerűek voltak, már i.e. 2000-ben ismerték és használták a petárdákat. Ezek a kén, salétrom, és széntartalmú robbanószerek az ünnepek fénypontját jelentették, amelyek óriási tömegeket vonzottak.
A tűzijátékok a reneszánsz korban is a nagy ünnepségek csúcspontjának számítottak. A hercegi udvarokban neves művészek – többek között Leonardo da Vinci – készítették a petárdákat, a zeneszerzők pedig darabokat komponáltak hozzájuk. A századok során egyre színesebb, bonyolultabb petárdákat fejlesztettek ki, így napjainkra már görögtüzekben és a szivárvány minden színében pompázó fényjátékokban gyönyörködhetünk.
A patkó és a lóhere kultusza régi időkre nyúlik vissza. Régen az emberek úgy gondolták, ha patkót tesznek az állatok vályújába megóvják őket a betegségektől. Más népek hajóikra és ajtófélfájukra szögezték. A cél minden esetben ugyanaz volt: védekezés a rossz szellemek és a balszerencse ellen. A patkó "szerencsét hozó mivolta" abban rejlik, hogy régebben a lovat szent állatnak tartották, ezért gyakran lóáldozatokat tartottak, hogy az isteneknek kedveskedjenek legdrágább állatuk vérével. A későbbiekben a patkó töltötte be ugyanezt a szerepet. A hiedelmek szerint az az igazán hatásos patkó, amit nem vásárolnak, hanem találnak. A négylevelű lóhere védelmező funkciója abból adódik, hogy formája kereszt-formára emlékeztet, amely már a kereszténység megjelenése előtt is védelmet, a bajok elhárítását szimbolizálta. Valószínűleg a négylevelű lóhere ritkasága is hozzájárult ahhoz, hogy különleges növénynek tekintsék, ám a babonák szerint ereje akkor teljesedik ki igazán, ha véletlenül bukkanunk rá.
Egyiptomban a szkarabeuszt, mely a hétpettyes katica őse, isteni eredetűnek tekintették, így örökítette át szent és mitikus voltát kései utódjára is. A szkarabeusz erejét megsokszorozza, ha smaragdba ágyazva viselik, és Isis képmása is bele van vésve. Európában a néphit úgy tartja, hogy akinek a kezére száll egy katicabogár, azt szerencse éri. A nyakban hordott arany katicabogár folyamatosan viselőjéhez vonzza a pénzt.
A régi időkben a tűzhely nem csak az élelmet, de a meleget, és magát az életet jelentette. A rómaiak hiedelme szerint a tűzhelyben lakott a család védőszelleme, a sztyeppéken élő népek pedig úgy tudták, hogy a sámán az elrévülésekor a sátor füstnyílásán át közlekedik a szellemekkel együtt. Így ragadhatott a kéménnyel, tűzhellyel kapcsolatban álló kéményseprőre is valami a jótékony szellemek dicsfényéből: ők a tűz őrzői, és gazdagságot hozhatnak, ha rájuk pillantva megfogjuk a kabát, vagy inggombunkat.
A pezsgőzés elterjedésében nagy szerepet játszott Madame Pompadour, aki - ha hihetünk a legendáknak - az első pezsgőspoharat saját melleiről mintáztatta udvari mestereivel. Azóta sokat változott a pezsgőspohár alakja: jelentősen megnyúlt, hogy hosszúkás formájában a felfelé úszó parányi buborékokban kedvünkre gyönyörködhessünk. A pohár szája általában kissé befelé hajlik - így a pezsgő illata a pohárban koncentrálódik.
Főként szilveszteri rendezvényekre jellemző, hogy a poharakat piramis alakban rakják egymás tetejére és a legfelső pohárba kezdik el tölteni az italt, mígnem a finom ital szintről szintre az összes poharat megtölti. Ez a napjainkra igen elterjedt szokás Napóleon korára vezethető vissza: amikor a híres hadvezér egyiptomi útjáról hazatért, pezsgő-piramissal ünnepelték.
|
